Ajándék nagymamáknak - gyűjtőcikk borítókép

Szülinapi ajándék ötletek nagymamáknak, amit imádni fognak!

A nagymama az, akitől mindent megkapunk és mégis oly keveset vár viszonzásul. Ennek ellenére vagy éppen emiatt képesek vagyunk túl sokat gondolkozni a nagymama ajándékán, hiszen valahogy mégis csak meg akarjuk lepni és örömet szerezni neki. Pedig ha jobban belegondolunk a nagymamánk jóformán mindennek örül, amit tőlünk kap.

Egyszerű dolgod van az ajándékozás terén, ha van nagymamádnak hobbija, amit szívesen csinál, esetleg nyitott az új dolgokat kipróbálni. Mivel ők nincsenek annyira otthon a modern dolgok világában, így még azokra a dolgokra is képesek rácsodálkozni, ami számunkra mindennapi, nekik azonban az újdonság varázsával hat. Például egy 3D-s mozi is igazi élményt jelenthet nagymamádnak, ha még sosem volt ilyenben része.

Gyűjtöttünk néhány szülinapi ajándék ötletet nagymamáknak, amiknek garantáltan nagy lesz a sikere! Vannak benne apróságok is és kicsit egyedibb, kreatív ötletek, amiket születésnapi ajándékként adhatsz mamádnak.

Nagymama virágai – Egyedi poszter

A te nagymamád az unokákért vagy a virágokért rajong jobban? Íme egy poszter, melyen ez a két csodálatos dolog együtt szerepel: egy virágcsokor a legszebb nevekkel díszítve. Személyre szabható, egyedi design, melyre a neveket és a váza elnevezését is te határozod meg, sőt a képkeret is elérhető többféle színben. Ha pedig csak az átadást szeretné élvezni, akkor kérd díszdobozban egyedi felirattal vagy masnival.

Nagymama csokra- Egyedi poszter - sötét barna - NiceToGiveYou

Nagyi, mesélj! – könyv ajándékba

Az egyik legjobb nagymama ajándék a Nagyi mesélj! című könyv, ami igazából egy családi napló. Kérdésekkel és saját családotok, nagymamátok meséivel tarkítva. Közelebb kerülni picit a múlthoz, megismerni egymást és az egész család történetét. Tökéletes közös programot ad a könyv kitöltése finom sütemények és limonádé mellett. Természetesen ez nemcsak a nagymamának ajándék, hanem az egész családnak.

Ajándék nagymamáknak - Nagyi, mesélj! könyv

Nagymama szakácskönyve – megújult formában

Mindenki imádja a nagyi főztjét, receptjei pedig aranyat érnek, még akkor is, ha úgysem sikerül ugyanolyan finomra, mintha nagymamád készítené! Újítsd meg kicsit a régi receptkönyvét:

  • színesítsd saját étel fotókkal,
  • gyűjtsd össze a papírlapokon kallódó recepteket,
  • csempéssz bele új recepteket, amiket elkészítheted neked,
  • és készíts belőle digitalizált változatot.
Ajándék nagymamáknak - Szakácskönyv

Legyen egy inspiráló, színes szakácskönyv fotókkal, amit akár karácsonykor még a család többi tagjának is ajándékozhatsz.

Családi ujjlenyomat szívek

Egy szívből jövő falikép az egész családtól, melyet teljes egészében egyedi igények alapján készítünk. Szerepel rajta a család név, valamint a családtagok keresztneve. Majd közös programként rákerülnek az ujjlenyomatok. Az ujjlenyomatok akkor mutatnak a legjobban, ha nagyságrendi sorrendben kerülnek fel.Ha nagymamának ajándékozod, akkor akár az összes unoka neve felkerülhet rá és címként mondjuk aranyos a “Kedvenc unokáid” vagy bármilyen családi megnevezés, amit szívesen használtok.

Családi ajándék - ujjlenyomat szívek

Gyógynövényes kispárna

Ősi hagyománya van a gyógynövényes kispárnák használatának, mégis háttérbe szorultak az utóbbi időben. Szerencsére most már sokkal változatosabb és designosabb formában kaphatóak, mint korábban, így jól mutatnak a lakásban a többi párna között. A benne lévő gyógynövényeknek köszönhetően számos jótékony hatást fejtenek ki, a fájdalomcsillapítástól kezdve a nyugodt alvásig. A Szénafüvek oldalán számos változatban érhetőek el gyógynövényes párnák, különböző funkciókkal és megjelenéssel. Jó ajándék ötlet nagymamáknak, akik szeretek a gyógynövények illatát és jótékony hatásait.

Ajándék nagymamáknak - gyógynövényes kispárna

Anyukádnak a legszebbet!

Nézd meg különleges anyák napi termékeinket!

Anya felirat poszter - kreatív

Anya feliratos poszter

Közös fotóitokból rajzolódik ki az a csodálatos szó, hogy ‘anya’. Egyedi szöveggel és mama felirattal is kérheted.

Pont olyan, mint te - anyák napi ajándékcsomag

Pont olyan, mint te!

Észrevetted már mennyi minden közös benned és anyukádban?! Meséld el neki kártyás ajándékcsomagunkkal!

Anya definíciós poszter - kreatív

Számodra mit jelent?

Mondd el definíciós poszterrel, hogy mit is jelent neked anyukád. Teljesen személyre szabható és egyedi meglepetés.

A fényképes lámpa szívhez szóló ajándék nagymamának születésnapra

Megnyugtató amikor esténként a család fotóit látja viszont az éjjeli lámpán nagymamád. Ettől lesz maradandó és egyedi szülinapi ajándék nagymamának a fényképekkel díszített asztali lámpa.Az Egylámpa oldalán rengeteg lámpatest közül választhatod ki, a nagymamád stílusához illő alapot, majd pedig az általad választott képek kerülnek rá a búrára 3D-s technikával. Garantáltan mamád kedvenc lakáskiegészítője lesz az unokák képeivel díszített darab!

Fényképes Ajándék Lámpa

Kreatív ajándék nagymamáknak

Ismét divatban a hímzés, bár valószínűleg nagymamáink még nem az új trend kapcsán szerették meg ezt a hobbit. Fantasztikus flow élményt ad a hímzés, nosztalgikus és nem mellesleg a végeredményt büszkén akaszthatja ki a falra nagymamád. Az Etsy-n rengeteg hímző készletet találsz, előrajzolt mintákkal és a hozzá illő színes fonalakkal. Kreatív ajándék nagymamáknak, ha kifejezetten mamás mintát választasz, de telis tele van konyhai, macskás és hasonlóan kedves rajzokkal, amikért rajonganak a nagyik.

Ajándék nagymamáknak - hímzőkészlet

Legszebb kézzel készített ajándék nagymamának

Só liszt gyurmából készített nyaklánc, melynek az a különlegessége, hogy két ujjlenyomatból formálódik a szív alak. Tökéletes kézzel készített ajándék nagymamák számára, amit szívesen fognak viselni a mindennapokban. Akár közösen is csinálhatjátok, mert egy jó közös program nagymamád születésnapján.

Mindösszesen lisztre, sóra és vízre van szükséged az alapokhoz, egy szív alakú sütőformára a szaggatáshoz, valamint egy nyaklánc akasztó kapocsra. Ha összekeverted a só liszt gyurma alapot, csak nyújtsd ki, vágd ki belőle a szivecskét és jöhetnek is az ujjlenyomatok. Rákerülhet akár csak a saját ujjlenyomatod, akár anyukáddal vagy testvéreddel és így végül egy igazán szívhez szóló ajándék születik nagymamádnak.

Ajándék nagymamáknak - só liszt gyurma nyaklánc

Fali emlék dobozka

Szívhez szóló kézzel készített ajándék nagymamáknak a fali emlék dobozka, mely egy különleges teljesen üveg képkeretbe kerül. A képkeret, vagy lapos dobozka mindkét oldalán üveg van és közé lehet zárni az apró emlékeket.Tehetsz bele egy közös fotót, melyet akár egy hangulatos filterrel vagy egyszerű kerettel is feldobhatsz. Írj neki egy aranyos levelet, amelyben kifejezed, mennyire sokat jelent neked a nagymamád. Újra és újra fogja olvasni, akárhányszor ránéz és feltöltődik a sok szeretettel, amit a leveled ad neki. Más apróságok is kerülhetnek a dobozba, mint például szárított virágok akár a nagymama kertjéből akár egy jelentősebb, emlékezetes eseményről.

Szülinapi ajándék ötletek nagymamáknak - kézzel készített emlék

Igazán egyedi ajándék nagymamának

Kulcstartó az unoka rajzából

Persze, hogy mindenki imádja a gyerekrajzokat, hiszen amíg picik egy kész találós játékkal ér fel, hogy vajon mit vagy kit ábrázolhatnak. Különösképpen így van ez, amikor családjukat kell papírra vetni. Ahányan vagyunk annyiféleképpen őrizzük meg ezeket a rajzokat: mappákban, bekeretezve, lefűzve, hogy aztán majd ha nagyobbak lesznek a gyerekek, megmutassuk nekik mit alkottak.

Csodás továbbgondolása a gyerekrajzoknak az azokból készült ékszerek, kulcstartók csecsebecsék készítése. A Drawies oldalán csak feltöltöd a rajzot és készül is belüle az általad választott nyaklánc vagy kulcstartó. Különlegessé még, hogy ezek a termékek 18 karátos arannyal vannak bevonva, melyet kérhetsz eredeti arany színbe, fehér vagy rosé arany árnyalatban. Ez az egyik legaranyosabb szülinapi ajándék ötlet nagymamáknak!

További nagymamás ajándék ötletekért érdemes végiggörgetned ezt az anyák napi cikket is, továbbá az anyák napi termékeinket.

Ajándék nagymamáknak - nyaklánc gyerekrajzból

Makramé kopogtató

Csodaszép kopoktatók a Karol’s Makramé webshopban! Gondold el mennyire örülne a nagymamád egy olyan makramé dísznek, ami a családot ábrázolja, a nagymamát az unokáival vagy a nagypapával kettesben vannak rajta. Lehet ez egy kopogtató a bejárati ajtaján, felkerülhet a nappali vagy a konyha falára, hogy sokszor élvezze a látványát. Fantasztikus ajándék nagymamáknak, akik értékelik a kézműves termékeket.

Ajándék nagymamáknak - Kopogtató

Praktikus ajándék nagymamáknak

Lepd meg nagymamádat a legpraktikusabb ajándékkal: elegáns szemüveglánc személyre szabottan. Az arany színű vékony lánc végeit fehér gyöngyök díszítik és a kapocsnak köszönhetően a szemüveg végek cserélhetőek is. Sohasem kell többé a szemüvegét keresnie, hiszen a lánc nemcsak praktikus, hanem szinte ékszerként öltözteti is viselőjét.

Ünnepivé pedig a design teszi. A szemüvegláncot egy virágmintás lapon kerül elhelyezésre, melyet a virágmintán kívül saját szavaiddal tudsz feliratozni. Csak megadod milyen szöveg kerüljön rá és eszerint kerül elkészítésre. Akár ajándék dobozban is kérheted, melybe a lánc mellé egy finom kézműves csoki is kerül. Vajon a te nagymamád örülne ennek a párosításnak?!

Szemüveglánc nagymamáknak

Kerámiából készült varró állomás – ajándék nagymamáknak, akik szeretnek varrni

Kreatív és mutatós megoldás a cérna formájú varró állomás. Praktikus hiszen minden kényelmesen elfér rajta, a tetején még egy tűpárna is kialakításra került és ennek köszönhetően minden kézre esik varrás közben. A designnak köszönhetően tökéletesen mutat minden polcon, és jó ajándék nagymamák számára.

Ajándék nagymamáknak - kerámia varróállomás

Közös élmény a nagymamával

A közös emlékek és az együtt töltött idő a legjobb, amivel meglepheted nagymamádat. Neki is és neked is! Lehetnek ezek csak hétköznapi időtöltések: egy közös süteménysütés vagy virágültetés összekötve beszélgetéssel, sok nevetéssel. Olyan idő, amikor csak egymásra figyeltek és arra amit csináltok. Amikor nem kell sietni, nem kell dolgozni. Persze otthon ritkán jön ez össze, ezért érdemes kimozdulni egy kicsit, főként a jelentősebb alkalmakkor.

Nem kell túlgondolni azt, hogy milyen élmény ajándékkal leped meg nagymamádat. Gondold végig mit szeret csinálni és legfőképpen, hogy mit tud még csinálni és ezek alapján válassz olyan programot, ami feltölti, kikapcsolja és jól érzitek magatokat mindketten. Ha ez egy egzotikus étterem lesz vagy egy városi séta fagyival, az is teljesen tökéletes.Íme néhány élmény ajándék ötlet nagymamáknak:

  • Modern sütő-főző tanfolyamok. Menjetek el macaront készíteni vagy fagyifőző tanfolyamra. Ha szeret nagymamád főzni, garantáltan élvezni fogja az új dolgokat és praktikákat, amit elleshet.
  • Tartsatok egy közös szépségnapot! Masszázs, arcpakolás, új frizura, manikűr – pedikűr. Jöhet minden és közben szuperül tudtok beszélgetni is.
  • Imádják a nagymamák a gyógyfürdőket! Nézz ki egy olyan helyet, ahol még nem jártatok és töltsetek el egy kellemes napot pihenéssel.
  • Ha szeret kézműveskedni, akkor rengeteg workshopot találsz a témában, amit biztosan élvezni fog. Festés, kerámia készítés és díszítés, szappanfőzés. Mind-mind olyan, aminek a végeredményét haza is vihetitek emlékbe és még sokáig eszetekbe juttatja ezt az alkalmat.

Apró, aranyos ajándék ötletek nagymamáknak

Kerámia fűszer jelölő

Akár a lakásban akár a konyhakertben nevel a nagymamád fűszernövényeket, zöldségeket neki lesznek a legszebb fűszer jelölői! Az Ékszer Kerámiánál nagyon aranyos fűszerjelölő táblácskákat lehet venni, melyek nemcsak praktikusak, de nagyon jól is mutatnak a növények mellett. Ha többfélét veszel belőle vagy növényekkel együtt adod, akkor nagyszerű születésnapi ajándék nagymamák számára. Minden barátnője irigykedni fog rá és te sem téveszted össze a fűszernövényeket.

Ajándék nagymamáknak - fűszer jelölő

Gyógyszertartó dobozka

Kedves apró ajándék nagymamák számára, ez az apró színes, gyógyszertartó doboz. Vidám színeivel, motiváló feliratával jól illik mindenféle táskához vagy akár az otthoni rendszerezéshez is.

Ajándék nagymamáknak - gyógyszertartó dobozka

Küldj képeslapot vagy levelet nagymamának!

A nagymamák ragaszkodnak a klasszikus dolgokhoz. Születésnapi ajándékként küldj neki egy szép kézzel írott levelet vagy válassz egy aranyos képeslapot, alkalomhoz illő idézettel és küldd el neki postán! Imádni fogja, amikor kinyitja a postaládát és meglátja a tőled érkező levelet.

Akár te magad is megszerkesztheted a képeslapot, tehetsz rá egy közös fotót, feldobhatod egy fekete-fehér vagy retro filterrel, ami különlegessé teszi. Biztos sokszor fogod viszontlátni a képeslapot valamelyik polcon.Egy nagyon egyszerű kézzel készített képeslap nagymamáknak:

Ajándék nagymamáknak - kézzel készített képeslap

A nagymamákat leginkább az időddel és a figyelmeddel ajándékozd meg, aztán jöhet a többi meglepetés. Ha még több inspirációra van szükséged, Ajándékok nagymamáknak Pinterest táblánkon rengeteg ajándék ötletet találsz anyák napjára, nőnapra vagy a nagymamáknak szóló táblánkon.

Shopping Cart