Gyerekként természetes, hogy kézzel készített ajándékkal lepjük meg az anyukánkat, nagymamánkat május első vasárnapján. Biztosan a ti otthonotokban is lehet számos ilyen különlegességet találni, hiszen az anyukák féltve őrzött kincsei közé tartoznak a tenyérlenyomatos festmények, a krepp papírból készített virágos képek vagy éppen a saját rajzzal díszített köszöntő kártyák.
Habár felnőttként már kevésbé ez a fókusz, ha az anyák napi köszöntőre gondolunk, mégis rengeteg olyan anyák napi ötletet találunk, melyet házilag is el tudunk készíteni. És nemcsak megállják a helyüket ünnepi meglepetésként, de azáltal, hogy mi magunk készítettük őket sokkal többet is fognak jelenteni anyukánk számára. Benne van mindaz a szeretet és törődés, mely áthatja a teljes folyamatot, amíg készül ajándékunk. Végülis pont erről szól ez az ünnep!
Mivel a felnőttek többsége el van szokva attól, hogy saját kezűleg készítsen ajándékot, így igyekeztünk egyszerűbb ötleteket is hozni anyák napi ajándékokhoz. De persze van jó pár olyan szépség is közöttük, melyekhez elkél a gyakorlottság és a kézügyesség.
Egyszerűen elkészíthető anyák napi ajándék ötletek
Capuccinos bögre kávéimádó anyukáknak
A rajzolt capuccinos bögre az egyik legegyszerűbb ajándék anyáknak. Tökéletes meglepetés anyukádnak, ha szereti egy forró kávéval indítani a napot. Nem is indulhatna szebben a reggel, mint hogy eszébe juss a kedves csészéről!Egy egyszínű capuccinos bögrére van hozzá szükséged, és egy porcelán filctollra, melyet bármely kreatív boltban, webshopban megtalálsz. Ezután már csak szabadjára kell engedned a fantáziádat vagy éppen másolni valahonnan egy szimpatikus alakzatot, ráírni egy aranyos mondatot és kész is a díszítés. Ezt követően jön a száradási idő pár óráig (ez biztosan rajta lesz a filc használati utasításán), majd pedig be kell tenni a sütőbe, hogy ráégjen a díszítés.

Anyák napi ajándék karkötő
Ha már karkötő, akkor legyen kettő, hiszen az anya-lánya karkötők szívhez szólóan fejezik ki az összetartozást. Egy apró kis változtatással, más színnel vagy éppen más medállal tudod szemléltetni, hogy összeillő darabokról van szó. Te magad pedig, ahányszor ránézel, érezni fogod anyukád támogatását, ahogy ő is a tiédet.

Pinteresten még számos karkötő ötletet találsz, mi egy olyat választottunk, amelyet egyszerűen meg lehet valósítani, mégis mutatósabb darab. Így akkor is bátran neki kezdhetsz ennek, ha korábban nem fűztél gyöngyöt. Nagyobb szemű gyöngyökre van hozzá szükséged, illetve vastagabb cérnára, melyek színkombinációja passzol egymáshoz. És az ábrán bemutatott módon kvázi ráhurkolod az egyes gyöngyszemeket a cérnára. Az egyik leggyorsabban elkészíthető anyák napi ötlet.
Anyukádnak a legszebbet!
Nézd meg különleges anyák napi termékeinket!

Anya feliratos poszter
Közös fotóitokból rajzolódik ki az a csodálatos szó, hogy ‘anya’. Egyedi szöveggel és mama felirattal is kérheted.

Pont olyan, mint te!
Észrevetted már mennyi minden közös benned és anyukádban?! Meséld el neki kártyás ajándékcsomagunkkal!

Számodra mit jelent?
Mondd el definíciós poszterrel, hogy mit is jelent neked anyukád. Teljesen személyre szabható és egyedi meglepetés.
Családi ábra a nagymamának
“A nagymamák olyanok mint a gombok…mindent összetartanak!” És mennyire igaz ez! A család egyik legszorosabb köteléke jön a nagymamáktól, akik próbálják háttérből segíteni a családok mindennapjait, gondoskodnak az unokákról, elkényeztetik őket szeretetükkel. Imádnak mindent, ami a családjukról szól, szóval az anyák napi ajándékok tárháza végtelen számukra.

Ez a gombokból készült ábra a családot mutatja be: egyszerű, személyes és bensőséges. Pusztán egy papírra, színes tollakra, néhány gombra és némi ragasztóra van hozzá szükséged. Na és persze a szép írásodra! Ha utóbbitól kicsit tartasz, akkor akár számítógépen is megszerkesztheted és nyomtatás után, már csak a gombokkal kell dekorálni. A minimál rajz hangsúlyát egy szép kerettel tudod kiemelni.
Családfa saját kezűleg

Szintén nagymamáknak szóló meglepetés a kézzel készített családfa. Az érdekessége az, hogy ujjlenyomatokkal formáztak a családtagok szívecske alakot. Ha előre megrajzolod a családfát és ráírod a neveket, akkor idilli program lehet a közös anyák napi ünneplés során, hogy mindenki rányomja az ujját. És így nemcsak az ajándék lesz maradandó, hanem az élmény is közös! Később bárki ránéz majd a falra kiakasztott képre, eszébe fog jutni ez az alkalom.
Anyák napi ajándék haladóknak
Csodálatos quilling üdvözlőlap
Az aprólékos quilling technikával fantasztikus üdvözlőlapot tudsz készíteni anyukád, nagymamád számára. A Pinterestet böngészve rengeteg hajtogatási módszert és sablont találsz, melyek nagy segítséget adnak, ha először készítesz ilyet. Továbbá nincs különleges anyag igénye: mindössze egy vastagabb papírra van szükséged, amely jó alapot ad a kártyának, valamint quilling csíkokra, ha nem te magad szeretnéd felvágni a papírlapokat és némi ragasztóra.

Az üdvözlőlap tökéletes megoldás, hogyha nem tudod személyesen felköszönteni anyukádat. A klasszikus levelek sokkal többet érnek, mint egy online köszöntés vagy éppen telefonos üdvözlet, hiszen megmaradnak és örök emlék lesz belőlük.
Különleges anyák napi ajándék fából
A következő ajándékötlet a barkács szerelmeseinek kedvez. Az alaphoz egy falapra van szükséged. Nagyon szép lehet fatörzs is, de azt azért nehezebb beszerezni. Kreatív boltban lehet kapni méretre vágott falapot, de ha jól mutatna anyukád konyhájában akkor akár vágódeszkát is használhatsz alapnak. A DIY anyák napi ötletek Pinterest táblánkon találsz ilyen megoldásokat is.
Továbbá szükséged lesz szögekre és kalapácsra, melyekkel megadod a mintát. Ahhoz hogy pontosan sikerüljön érdemes lehet egy papír sablont helyezni a falapra és annak a segítségével beütni a szögeket. Így pontosan követhetőek a vonalak, majd egyszerűen eltávolítható a minta és nem hagy nyomot maga után.

A virág kapcsán pedig sok variáció szóba jöhet: élő virágtól kezdve a száraz vagy selyem virágokig. Utóbbiak természetes tartósabbak lesznek. Állíts össze egy aranyos kis csokrot a virágokból, és már kész is az anyák napi ajándékod!
Makramé virágtartó

Az utóbbi évek egyik nagy sztárjai a makramé lakberendezési tárgyak. Egy-két darab akár házilag is elkészíthető úgy is, hogy korábban még nem foglalkoztál ilyennel. Anyák napja alkalmából a mi kedvencünk a felakasztható makramés virágtartó, mely egy cserepes virággal remek meglepetést alkot és a szoba egyik központi eleme is lehet.Elkészítéséhez makramé fonalra van szükséged, valamint virágtartós karikára és akasztóra. Az alábbi videó alapján pedig egyszerűen elkészíthető a virágtartó. Természetesen akkor mutat legjobban, ha választasz hozzá egy szép virágot is, és belehelyezve adod át az ajándékot anyukádnak.
Hímzett kép
Újra divatba jött a hímzés, óriási választékot találunk hímző készletekből és jobbnál jobb sablonokkal. Persze ezt házilag is meg tudod csinálni, hiszen te magad is megrajzolhatod a mintát, melyet aztán kihímezel. Anyák napja alkalmából nagyon jól mutatnak a virágcsokrok, az egyszerűbb anya feliratok és köszöntő szövegek, de ha magabiztosan rajzolsz, akár körvonalazhatod magatokat is.

Egy darabka fehér pamut szövetre van szükséged hozzá, és egy vékony tollra, amivel felviszed a mintát. Továbbá kellenek hozzá színes fonalak és hímzőtű, és ha nincs otthon, akkor hímző karika is. De az alkotás részét akár hagyhatod anyukádra is, így az ő kezei között fog megszületni az alkotás, melyet te terveztél. Még becsesebb ajándék lesz, ha mindketten szívvel lélekkel dolgoztok rajta!
Kellemes alkotást kívánunk! Ha még nem találtad meg az igazi ötletet, akkor böngészd Pinterest oldalunkon az anyák napi táblákat. Vagy ha úgy döntöttél, hogy idén mégsem te készíted az ajándékot anyukádnak, akkor anyák napi ajándékok cikkünkben találsz különleges ötleteket ajándék rendeléshez is.