10 búcsúajándék tanároknak

10 búcsúajándék tanároknak

A vírushelyzetben kicsit háttérbe szorult az iskolai ballagási ünnepség, az adott korosztály életében mégis meghatározó eseményről van szó, mégha el is tér a szokásostól. Így természetes, hogy akár távolról is, de szeretnénk megköszönni a tanároknak az évekig tartó elhivatott munkájukat. Ebben a cikkben szerepel 10 különleges búcsúajándék tanároknak, melyekből inspirálódhatsz.

Hogyan válassz búcsúajándékot tanárodnak?

Picit másféle megközelítésben kell a tanároknak szóló ajándék ötleteket szemlélni ahhoz, hogy mosolyt csaljunk az arcukra. Természetes, hogy olyan év végi ajándék ötletet keresünk tanároknak, melyről még sokáig emlékezni fog ránk vagy az osztályunkra. De ha jobban belegondolunk, ugyanezt teszi még több tucat másik diák és osztály is minden éven. Így ami számunkra egyedi, az a tanároknak szinte tömeg ajándéknak számít. Persze, mások írják alá a közös ajándékokat vagy más neve kerül fel a bögrére, de ha már az ötödik különböző Jancsikás bögre kerül az asztalra, vagy nem férnek el a polcon a Hollóházi porcelán vázák, akkor egy idő után ezek csak kacatok lesznek.

Kétfelől tudod megközelíteni a tanév végi ajándék ötlet keresést. Az egyik, hogyha jól ismered a pedagógust, és tudod mi az, amiért rajong. Szereti az utazást, van egy kedvenc hobbija, gyűjt valamit vagy éppen irodalom rajongó és tudsz neki szerezni egy dedikált példányt kortárs költőtől stb. Ha mindenképpen személyes ajándékkal lepnéd meg tanárodat, akkor akár egy kis kutatást is végezhetsz a témában. Megkérdezhetsz más tanárokat, hogy adjanak tanácsot, mi az aminek örülne vagy ha ismerősök vagytok közösségi média oldalon, akkor onnan is közelebb kerülhetsz a megoldáshoz.

A másik opció, hogy kevésbé személyes ajándékkal leped meg, sokkal inkább olyat adsz, amit élvezni tud vagy elég általános ahhoz, hogy ne nyúlj vele mellé. Ehhez persze jöhet még apró és maradandó emléknek egy fotó, egy üdvözlőkártya. És így olyat is kap, amit élvez és olyat is, ami emlék lesz, de mégsem foglal sok helyet a lakásban vagy íróasztalán.

Klasszikus búcsúajándék tanároknak

Cserepes virág egyedi kaspóban

Elcsépeltnek tűnhet a virág, mégis ennek örülnek a legjobban a tanárok. Hasznos ajándék, szép és jóformán bármennyi elfér a lakásban vagy akár az iskolában is. Tedd különlegessé egy egyedi kaspóval és máris tökéletes búcsúztató ajándék tanároknak! Jól mutatnak rajta a rövidebb írások is, akár szettben is adható vagy bármilyen egyedi mintával.

Ajándék könyv tanároknak

Általában a pedagógusoknak van otthon a legnagyobb házikönyvtára és a legváltozatosabb érdeklődési köre! Imádják a könyveket! Pont ezek miatt csak akkor ajándékozz könyvet tanárnak, hogyha pontosan tudod milyen kötetre vágyik vagy valami extrán különleges ajándékról van szó. Egy dedikált kiadás, egy jubileumi kiadás vagy éppen most megjelent kötet, amire vágyott. Így elkerülhető, hogy a sokadik legyen a polcon. Ha mindenképpen könyvet szeretnél neki adni, tedd ezt könyvutalvány formájában!

Hasznos búcsúajándékok tanároknak

Névre szóló válltáska tanároknak

A legtöbbször a tanárok nem pusztán egy naplót visznek magukkal az osztályterembe, hanem számtalan kiegészítőt, a táblafilcektől kezdve a dolgozat kupacokig. Így nem egyszer akár csak az épületen belül is egy plusz táskával járnak, amibe minden belefér. Ilyen apropóból tökéletes búcsúajándék tanárnak, ha egy névre szóló szövet táskával lepjük meg. Személyes, hasznos és praktikus a mindennapokban!


Névre szóló táska tanároknak

Hőtartós bögre

Akár online akár offline oktatás, ez lesz a tanárok kedvence! Folyamatosan melegen tartja a forró italt, így az nem tud kihűlni. Így ha csak a tanítási óra végén jut egy szusszanásnyi ideje a tanárodnak belekortyolni a kávéba vagy a meleg teába, akkor nem kell azon aggódnia, hogy már kihűlt és még megmelegíteni sem lesz ideje a szünetben. A mindennapjait fogja könnyebbé tenni és örökre hálás lesz ezért a búcsúztató ajándékért!

Hőtartós bögre

Személyes ajándék tanároknak

Egyedi ujjlenyomat kép

Kreatív és személyes ajándék, ráadásul az osztály minden tagja hozzájárul ehhez az egyedi poszter elkészítéséhez – mégpedig a saját ujjlenyomatával és nevével. Az üres design könyvből kinövő virágokat tartalmaz, a locsolókanna pedig a tanárok munkáját szimbolizálja – ehhez jönnek vízcseppként a gyerekek ujjlenyomatai. Elkészítése egyszerű, a személyre szabott változat pedig megrendelhető a NiceToGiveYou oldalon. Többféle tematikában érhető el, mint például a pitypangos vagy óvó nénis változatban is.

Nyitott könyv egyedi ujjlenyomat poszter tanároknak - fehér - NiceToGiveYou

Személyre szabott füzetborító

A tanároknál még mindig nagy népszerűségnek örvend a jegyzetelés. Egyszerűbb sokkal maguknál tartani egy füzetet, és felírni bele a gondolatokat, mint egy számítógépen jegyzetelni, főleg ha azt nem is viszik minden esetben magukkal a tanórára. Ballagás alkalmából tökéletes búcsúajándék tanároknak a személyre szóló, bőrből készült füzetborító, melynek lapjai cserélhetőek, így praktikus ajándék! Stílusos csat fogja össze elől, belsejében még található hely tollnak is, és három különböző színben érhető el. Így női és férfi tanárok számára is megfelelő.
Személyre szabott füzetborító

Kreatív ajándék tanároknak

Dombornyomó bélyegző

A házi könyvtárhoz jól jön, ha belevéssük nevünket a könyvekbe, így biztosan visszakerül hozzánk, miután kölcsönadtuk barátainknak. Ez még inkább igaz a tanárokra, akik előszeretettel adják oda saját könyveiket érdeklődő diákjaik számára. Ez a dombornyomó bélyegző egyszerűvé teszi a könyvek megjelölését és a végeredmény igazán egyedi, stílusos megjelenésű!
Dombornyomó bélyegző

Bélyegző készlet

Kreatív ajándék tanároknak bélyegző szettet ajándékozni. Ők maguk is imádják ezeket használni főleg általános iskolában: gyors és mosolyt csal a gyerekek arcára. Frappáns ajándék lehet picit személyre szabni: ha olyan mondatot kérsz rá, mely tanárod jellemző szófordulata. Ez biztosan megmosolyogtatja majd, ahogyan a többi diákját is.

Bélyegzőkészlet tanároknak

Ajándékcsomag tanároknak

Klasszikus ajándékcsomag

Egy csodaszép ajándékcsomaggal is meglepheted tanárodat ballagás alkalmából. Már a legtöbb témában kaphatóak különleges ajándékcsomagok, melyek apróbb termékeket sorakoztatnak fel, elegáns csomagolásban és alkalomhoz illő üdvözlőkártyával. Ha ismered picit a tanárod ízlését, akkor egyszerű a dolgod. Ha nem tudod pontosan miket szeret, akkor válassz inkább általánosabb ajándékcsomagot tanárodnak. Nőknél például érdekes lehet egy méz ajándékcsomag vagy éppen csokoládé ajándékcsomag, míg férfi tanároknak az ital ajándékcsomag vagy kávé ajándékcsomag dukál.

A NiceToGiveYou fehérbor ajándékcsomag hölgyekhez és férfiakhoz is egyaránt illik. Habár a bor kapja a főszerepet, sok érdekes prémium finomság veszi körül: díjnyertes méz, csokoládébundás törökmogyoró és pörkölt sós mandula. Ráadásul a dobozt teljes mértékben személyre szabhatod, így rákerülhet felirattal a tanárod neve vagy éppen a köszöntő szöveg is, de ugyanezt kérheted üdvözlőkártyán is.

Fehérbor ajándékcsomag - NiceTogiveYou

Teljes ajándékcsomag kínálatunkat eléred az Ajándékcsomagok menüpontban. Ha pedig több tanárnak is vennétek csomagot, akkor érdeklődj mennyiségi kedvezményeink felől.

Formabontó búcsúajándék tanároknak: DIY kézműves szettek

Az aktív pihenés része, ha kézműveskedünk. Kikapcsolja az agyat és valami újat tanulunk. A klasszikus kötéstől, hímzéstől elkezdve egészen a bicska készítésig találunk olyan kézműves szetteket, melyek tartalmazzák az összes kelléket és anyagot az első darabok elkészítéséhez. Így nincs más teendő vele csak leülni, kibontani a dobozt és rászánni az időt a kikapcsolódásra. Hangulatos és egyedi búcsúztató ajándék tanároknak egy füzetkészítő szettet ajándékozni. Így ő maga fűzheti össze a könyv lapjait, illesztheti a borítóhoz, majd pedig használhatja a mindennapok során!

DIY kézműves szett - füzetkészítő
Reméljük találtál érdekes inspirációkat tanároknak szóló búcsúajándék ötleteink között. Ha más ajándék ötletek is érdekelnek, iratkozz fel hírlevelünkre a lap alján!

Shopping Cart