Modern házi áldás falikép
A Házi áldás örök érvényű, így minden lakásban megvan helye. Ugyanakkor minden otthon hangulata más és más, így a kép is többféle változatban és képkeretben érhető el. A személyre szabhatóságának köszönhetően tökéletes választás ajándékként lakásavatóra és vallásos ünnepekre is.
Házi áldás szövege
A Házi áldás szövege így hangzik: “Hol hit, ott szeretet, Hol szeretet ott béke, Hol béke, ott áldás, Hol áldás ott Isten, Hol Isten ott szükség nincsen”.
Az otthonunk az a hely, ahol a hit, a szeretet és a béke találkozik. A hit a kapocs, amely összeköt bennünket egymással és az Istennel. Ezek az értékek jelennek meg ebben a rövid versben, oly sok mindent szimbolizálva:
Az otthonunkban a hit erőt és vigaszt nyújt a nehéz időkben. Amikor ránézünk a faliképre és olvassuk ezeket sorokat, akkor jusson eszünkbe, hogy soha nem vagyunk egyedül! Az Istennel való kapcsolat és az általa nyújtott szeretet mindig mellettünk van.
Ez a szeretet a kulcs a boldogsághoz és a harmóniához otthonunkban. Az, hogy szeretettel fordulunk egymás felé, segít megteremteni az otthonunkban az egységet és az elfogadást. A házi áldás emlékeztet bennünket arra,, hogy szeretetben éljünk egymás mellett, és támogassuk egymást a nehézségekben.
A béke, amit az otthonunkban tapasztalunk, áldás. Amikor megteremtjük a harmóniát és a köztünk lévő nyugalmat, az áldás érzése betölti a szívünket és az otthonunkat. Nem utolsó sorban pedig kifejezi azt, hogy az Istennel való jelenlét mindig velünk van, és hogy a hit, a szeretet, a béke és az áldás általa átjárhatja az életünket.
Választható képkeret
A termék többféle képkeretben kérhető, mely opciók a termékképek mellett kerülnek feltüntetésre. A képkeretben a design A/4-es méretű, prémium minőségű papírra nyomtatva.
A képkeretet a következő tulajdonságok emelik a prémium kategóriába:
- A keret 2 cm széles fából készül, modern, letisztult és tökéletes illesztésekkel rendelkezik.
- Nem törik el szállítás alatt és később sem a belekerülő 2 mm vastag, minőségi plexi lemeznek köszönhetően.
- Mindig tökéletesen adja vissza a belekerülő designok és fényképek hangulatát a visszatükröződés mentes plexinek köszönhetően.
Házi áldás ajándékként, egyedi ajándékdobozban
A falikép önmagában is nagyszerűen mutat, ugyanakkor ha ajándéknak szánod, egy ajándékdobozzal még ünnepibb lesz a megjelenése!
Az elegáns ajándékdoboz háromféle személyre szabási lehetőséggel rendelheted meg:
- Arany színű szatén szalaggal átkötött, masni díszítés.
- Kérheted, hogy az ajándékdoboz tetejére arany felirat kerüljön, melyen szerepelhet a család neve vagy egy köszöntő szöveg.
- A mágneses ajándékdobozok belső fedelére is kérhetsz feliratot arany színnel.