Minden munkahelynek megvannak a saját hagyományai, közösségi szokásai, mely alól a munkahelyi ajándékozás sem kivétel. Például a céges kultúra részévé válik, hogy egy utazásról helyi finomságot hozunk ajándékba a munkatársaknak, vagy éppen a jelentősebb eseményeket ünnepeljük meg közösen.
Jellemző, hogy felköszöntjük nőnap alkalmával a kolléganőket, születésnapokon egy kedves köszöntő e-mailben vagy éppen csoportosan ünnepelnek a kollégák, és persze a karácsonyi időszak a legváltozatosabb, ki hogyan tartja meg irodai keretek között. Valószínűleg a leggyakrabban ebben az időszakban kerül előtérbe a kollégáknak szóló ajándékozás.A közösségi ajándékozás habár jól hangzik, és aranyos tradíció, legtöbben mégis teherként éljük meg:
- Érhet ez minket anyagilag nehéz helyzetben, amikor kevésbé fér bele a pénzügyi kereteink közé.
- Ha nagy kalapból húzunk egy nevet, gyakran előfordul, hogy a nevénél és a pozíciójánál többet nem is tudunk az illetőről. De akkor vajon minek örülne?
- Ha jól ismerjük akkor pedig a túl személyes jellegű ajándékok esnek ki, hiszen mégiscsak munkatársról van szó.
- Vicces ajándékokkal is óvatosan kell bánnunk, kivéve, ha ismerjük az illető befogadóképességét.
- A bor és egyéb italok pedig kezdenek unalmassá válni, hiszen úgyis mindenki azt ad.
Persze, hogy a fenti lista és az első körös “fogalmam sincs mit adjak neki” gondolatok után legszívesebben inkább nem is szállnánk be a karácsonyi ajándékozásba. De ez csak addig van így, amíg nem találunk ki valami jó ajándék ötletet, mert onnantól kezdve jó buli! Izgalmas az, amikor mindenki fesztelenül elengedi magát az év utolsó napján, és jókedvűen, karácsonyi hangulatban átadjuk egymásnak az ajándékokat.
Néhány tanács, mielőtt belelendülsz az ajándék választásba:
- Ha meghatároztátok az értékhatárt, akkor semmi esetben se lépd túl! Ha mondjuk te veszel egy drágább társasjátékot vagy egy designer kiegészítőt a sokszorosáért, miközben mások inkább csak kedves és cuki ajándékokat adnak egymásnak, akkor azzal kellemetlenséget okozol annak, aki megkapja a tiédet, hiszen ő nem adott ennyit.
- Ugyanennek a fordítottja is igaz. Ha nagyon olcsón vásárolsz valamit, akkor az lesz az üzenete, hogy nem is érdekel téged igazán, nem fordítottál rá egy csepp energiát sem. Szóval a legjobb az értékhatár körül mozogni, és akkor kellemes meglepetések lehetnek, feszengés nélkül.
- Ha már részt veszel a munkahelyi ajándékozásban, akkor válassz gondosan ajándékot! Olyat amire te is büszke lehetsz, hogy adod és örömmel fogadja az ajándékozott is. Mindkettőtöket nagyon jellemezhet az ajándék, és egy hivatalos környezetben ügyelni kell erre is.
- Ha nem ismered igazán a munkatársadat, akkor szánj néhány percet egy gyors kutatásra. Kérhetsz tanácsot más kollégáktól, akik jobban ismerik, esetleg megkérdezed a családját, hogy minek örülne, milyen hobbija van. Utóbbiról egész sokat megtudhatsz az által is, ha felkeresed a közösségi oldalait, hiszen biztos találsz róla olyan képeket, posztokat, melyek inspirálóak.
- Ha te is szereted a gyorsaságot, nézd meg ajándékcsomagjainkat, hátha máris megtalálod a kollégádnak megfelelő csomagot!
Ajándékok kollégáknak, amiket érdemes szemügyre venned:
Hivatáshoz illő ajándék
A szakma jó inspirációt ad a munkahelyi ajándékozáshoz. Legyen az szellemi vagy fizikai munka biztosan találunk olyan jópofa kiegészítőket, melyeknek örülni fog a kollégánk. Kétféle irányban érdemes gondolkoznunk:
- amik a tényleges munkavégzéskor jól jönnek, például egy szakács biztosan örül egy menő köténynek, amit aztán a mindennapokban is hordhat,
- vagy más általános kiegészítő, ami kapcsolódik a foglalkozásához, mint például egy feliratos bögre.
Pincér kollégánknak ajándékozhatunk például egy személyre szabott bornyitót, melyen feltüntetjük a nevét vagy éppen kedvenc mondását. Így a napi használat során mindig eszébe fog jutni, hogy tőlünk kapta.
Ugyanakkor, ha csak kiegészítőt keresünk, akkor szóba jöhet ugyanez mini változatban is, kulcstartóként. Sok funkciót fog kiszolgálni egyben: elég apró ahhoz, hogy elférjen zsebünkben és biztosan megtaláljuk. Ugyanakkor az egyedi design-nak köszönhetően úgy lett megtervezve, hogy a védőkupaknak köszönhetően ne okozzon semmi kárt táskában, zsebben hordva. És természetesen mindig kéznél van: sosem érhet felkészületlenül egy parti, vagy hogy lemaradjatok egy finom borról dugóhúzó hiányában.
Ajándék íróasztali kiegészítők
Legtöbbünk munkaállomásának fix pontja az íróasztal, így ebben a kategóriában választhatunk a legegyszerűbben ajándékot kollégánknak. Még abban az esetben is, ha viszonylag keveset tudunk róla: elég csak körbenézni az asztalán, mi az ami hiányzik, vagy jót tenne a rendezettségnek, akár feldobná a környezetet vele. Ha esetleg különlegesebb, kreatívabb darabot választunk, jó sokáig hálás lesz érte az ajándékozott.Mindenki használ tollakat, és apró kütyüket még az elektronikus eszközök mellett is. És mennyivel jobban mutatnak egy designos tartóban, mint szanaszét heverve az asztalon! Nem mellesleg sok időt is megspórolhatunk azzal, hogy nem kell minden alkalommal táskánk mélyéről előhalaszni az íróeszközöket.Műbőrből és kordbársonyból készült tolltartó kettős funkciójú: nyitott állapotában asztali ceruzatartóként használható, míg zárt, összecipzározható formában magaddal is viheted bárhová!
A számítógépes munka egyik negatív velejárója lehet, hogy a sok egérhasználat következtében csuklófájdalom alakul ki. Ennek egyértelműen a rossz a kéztartás az oka, így akár apróbb változtatásokkal is sokat segíthetünk megelőzni ezeket az ártalmakat.Jó megoldás lehet a kézfejet megemelő párna beszerzése, akár egér- akár billentyűzet rendszeres használatához. Válasszunk egy mókás darabot, ami frappánsan fog mutatni íróasztalunkon. Ha valami sokkal apróbbat tennénk a csomagba, amitől kicsit különlegesebb lesz a meglepetés, akkor jó választás az állatos gémkapocs. A színes és többféle állatminta pedig a legszárazabb papírhalmazt is feldobja.
Ne kizárólag adminisztrációval foglalkozó ismerőseink jussanak eszünkbe, mert jó ajándék férfi kollégáknak is, akik sokat prezentálnak, szerepelnek a mindennapokban. Köztudottan hatásos levezetni az izgalmat a gémkapcson, és beszéd közben összevissza hajtogatni azt, hiszen sokkal kevésbé érezhető az előadásunkon az izgalom.
A legmegnyugtatóbb ajándék kollégáknak nem más, mint egy kis játék
Hát igen, azok a hosszú és unalmas meetingek! Végig kell hallgatni, akár naponta, hetente többször is, és talán az egyik legnagyobb stresszforrásunk a munkahelyen. Főleg, ha sokan vagyunk, és emiatt nem jut mindenki szóhoz, az idő nagy része hallgatásban telik és kevésbé aktívan.
Néhányan szeretnek füzetbe firkálgatni, vagy csak összevissza kattingatni az üres excel táblában. Ha munkatársunkkal sokat ülünk együtt meetingeken, esetleg tudjuk, hogy nem is szereti azokat, akkor jó ajándékok a stresszlevezető játékok.
Számos stresszoldásra alkalmas apró játék létezik, amelyek könnyen elférnek zsebünkben, és nem keltenek feltűnést. Fából készült logikai játékok, mágneses golyók melyekből építhetünk nyakláncot vagy más geometrikai alakzatokat, vagy a jól ismert szivacsos stressz labdák. Kérdés, hogy ki mit szeret: inkább folyamatosan pörgetni, mozgatni valamit a kezében vagy akár gondolkozni is játék közben.
Érdemes lehet több dolgot kipróbálni, ha pedig valakinek már van ilyen kelléke, akkor is izgalmas lehet egy új fajtát kapni. Valószínűleg a többi kolléga is imádni fogja. Távmunkában is megvan előnye: csökkenti annak a valószínűségét, hogy evéssel, nasizással vezessük le feszültségünket, netalán a körülöttünk lévő embereken.
Ajándék kiegészítők a mindennapokra
Dobjuk fel az unalmas hétköznapokat olyan kiegészítőkkel, melyeket szívesen használuk, és jobb kedvre derítik munkatársunkat a feszültséggel teli pillanatokban is. A legáltalánosabb dolgok is könnyen a szívünkhöz nőnek, ha jól választjuk ki. Igyekezzünk eltalálni a kollégánk ízlésvilágát, az egyszerűbb és letisztult darabok biztosan nem fognak csalódást okozni.
Örök kedvencek a bögrék, ha kolléga ajándékról van szó. Persze, hiszen mindenkinek megvan a saját egyéniségéhez illő bögréje, amit magával vihet bárhova is megy az irodában. Lehet, hogy a füzetet vagy tollat elhagyod valahol útközben, de a meleg kávé nélkül biztosan nem élnéd túl a délutánt. Válassz jópofa, egyedi darabokat ajándékba!
Amennyiben egy apróságot szeretnénk belecsempészni a karácsonyi csomagba, akkor egy apró idézetes asztali kártya pont megfelelő. Nem sok helyet foglal, valami jó kis idézettel pedig nagy hatást tud kiváltani, amikor ránézünk. A bátrabbak akár maguk is készíthetnek hasonló képet, és akkor még személyreszabottabb lesz.
Hasonló sikert érhetünk el, egy különleges borítójú füzettel, jól kinéző tollal, vagy éppen egy asztali zöld virággal mutatós kaspóban. Nem kell nagy dolgokra gondolni, inkább legyen kihasználható és ne az ötödik sorokozzon belőle az asztalon!
Ajándékcsomagok személyre szabva
Az átadásra kész ajándékcsomag szuper választás kollégáidnak akkor is, ha jól ismered őket és abban az esetben is, ha kevésbé. Jól jön, ha tudod, mi az amit kifejezetten szeret és akkor aszerint tudsz számára választani, például férfiaknak egy whisky ajándékcsomagot vagy nőknek egy csokoládé boxot. A teljes kínálatunkat itt éred el.Kollégáknak telitalálat lehet a konyhaszemek ajándékcsomag, melyben rendkívül hasznos kiegészítők vannak. Habár a kötény otthoni használatú, a teaszűrős bögre és az étcsokoládés kávészemek ideálisak akár az irodai akár az otthoni munkavégzéshez.
Utalványok, ajándékkártyák
Ha nagy kalapból kerülnek kihúzásra a nevek vagy egy közös kupacba az ajándékok, akkor megfelelő alternatíva az ajándékkártya.Ha tárgyakban gondolkodunk, akkor a könyvutalvány ideális megoldás. Persze a legtöbb más típusú boltnak is van már ajándékkártya opciója, amelyre feltöltjük a kívánt összeget, és levásárolható akár online, akár bolti környezetben. Amire fontos figyelnünk, hogy olyan üzletbe szóló utalványt vegyünk, ami megfelel az árkategóriának. Ha mondjuk 3000 forintos keret áll rendelkezésünkre, akkor ne olyan helyre szóljon az utalvány, ahol 5000 forint alatt nem lehet kapni semmit.
Kisebb pénzügyi keret mellett is szóba jöhetnek kikapcsolódáshoz köthető ajándékok. Akár egy finom kávézóba vagy cukrászdába szóló ajándékkártya is kiváló választás. Személyessé is tehetjük azzal, hogy leírjuk miért éppen oda szól, miért ajánljuk azt a helyet vagy nekünk mi a kedvenc süteményünk. Ha elérhető távolságban van a hely, és nem ismeri, akkor különösen jó első benyomás.
Nem mindenki preferálja a szabadidejét kollégákkal tölteni, de ha jóban vagyunk az ajándékozottal vagy bevállaljuk, hogy bármelyik kollégánk neve is kerül kihúzásra a kalapból, akkor is elmegyünk vele, abban az esetben adhatunk belépőjegyet is az adott árkategóriában, mi magunknak pedig kifizetjük a párját. Így kicsit kijátszható az értékhatár is. Szóba jöhet egy klassz kiállítás, színház vagy standup comedy is.
Kézzel készített ajándékok kollégáknak
Valószínűleg a legmerészebbek vállalják be, hogy saját maguk által készített ajándékot adjanak kollégájuknak. Ez önmagában is igazán különlegessé és személyessé teszi az ajándékozás élményét. Ilyenkor előbújhat, hogy kinek milyen a kézügyessége, mivel szeretett vagy akár aktuálisan is szeret foglalkozni.Ha például szeretsz sütögetni, akkor kézenfekvő megoldás mézeskalács figurákat vagy egyéb keksz féléket készíteni és egy frappáns csomagolás keretében ajándékozni.
Nagyon kedves és egyszerű ajándék, ha forró csokis kiskanalakat készítünk, megszórva apró díszítéssel, karácsonyi csomagolásban. Aki szereti az édességet, és a forró italokat, az biztosan odáig lesz a meleg tejben felolvadó csokitól.
A lényeg, hogy olyat válasszunk, amiben jók vagyunk. Ne emiatt kezdjünk el szappant készíteni, lekvárt főzni, horgolni. Sokkal nagyobb kedvvel és kielégítőbb végeredménnyel tudjuk megcsinálni azt, amiben gyakorlatunk van és biztosan nem kudarcba fulladt próbálkozás lesz a vége. Használjuk a pinterestet a DIY ötletekhez, és biztosan találunk megfelelőt a saját ügyességi szintünkön.Bízunk benne, hogy a fenti ötletek segítenek egyszerűbbé és élménydúsabbá varázsolni a munkahelyi ajándékozást is mindenki számára.
További kollégáknak szóló ajándékötleteket találsz a Milyen ajándékkal lepd meg távozó kollégádat?! cikkünkben, valamint Ajándékok kollégáknak című Pinterest táblánkon.